Őshonos állatok
Friss tojás
Baromfikeltetés
Állatsimogató
liszt
aszalókamra
vendégház
vendégház 2
vendégház 3
vendégház 5

Üdvözöljük Gerendás Ökotanya honlapján!

A rendes gazda szerintünk keresi azt, ami a múltból mára elveszett.
Ükapáink még ismerték és értették a természet rendjét.
Akkor vetettek és arattak, mikor azt a gazdálkodás ősi kalendáriuma előírta. Nem dolgoztak feleslegesen, és főként nem pazaroltak semmivel. A piacon el nem adott terményeket maga a gazda fogyasztotta el- a gazda számára sem fogyaszthatóakat az állatok kapták. Négylábú állat sosem volt elképzelhető kétlábú nélkül, hiszen a tehén által elhullajtott szemeket csak csirkével szedethették össze. Így lett a megmaradt ebédből moslék, a megmaradt moslékból csirketáp. Fűből libacomb és tejtermék, ebédmaradékból szalámi, vagy tojás. Meg persze rántott csirke.
Önellátás- ez volt a mindent átható vezérelv. Tiszta élelmiszerek, kényelmes ruhák, helyben maradó jövedelem. Minden homlokegyenest ellenkezőn, mint modern gazdaságunk „jótékony” szövevénye alatt.
Nagyapáink még érezték, értették ezt a rendet, de dolgozni már nem hagyták őket rendesen.
Apáink ezt a rendet felejtették el- illetve gyorsan elfelejttették velük. Ők lettek a lakótelepek új telepesei, a városok faluról elvándorolt generációja.
Ezzel oda jutottunk, hogy ma már gyermekeink számára a tej zacskóban „terem”, a tyúk kültakarója PE fólia. A szalámi nem finom cukor és salétrom nélkül, a tejtermék el sem képzelhető Indiában gyártott gumi- adalék hiányában. A csirkehús dínó alakú pogácsa, a borsót zenélő autókból szüretelik a sokat dolgozó szülők, fagyasztva.
A fán lógó gyümölcs és bogyó fúj, ki tudja mi van benne, vagy ehető-e egyáltalán. A kertben lévő állatokat nem vágjuk le, legyen az nyúl, szárnyas, vagy birka- mert kedves. A fű magától érthetődően villanyszámlát csinál.
A nagyüzemi módon sanyargatott, mesterségesen legyengített immunitású, génmanipulált fehérjehordozókkal felhizlalt- tömegmészárlással feldolgozott arctalan és névtelen állatok húsából készített, vagy kilúgozott talajokon mérgező kemikáliákkal megtermelt növényekből előállított táplálékszerű ételek jelentik az egyetlen elérhető élelemforrást- ráadásul a lehető legaljasabb módon, rohamosan emelkedő áron kínálva azokat.
 
Ükapáink rendje még rendjén való volt.
Az állati trágyával feljavított, növényi maradványokkal visszatáplált talajokon erős immunitású, magas beltartalmi értékű növényi kultúrákat termeltek, melyek embereket- állatokat egyaránt biztonsággal, minőségileg tápláltak. Talajzsaroló növényeket, allergén élelmiszereket nem ismertek- illetve messze elkerülték azokat.
Földjeiket rendszeresen pihentették, állataikat jól tartották- és gyermekeik számára megteremtettek mindent, amit ma úgy nevezünk, hogy ÉLET. Esetleg ÁLOM.
 
Nekünk nem nagyon maradt más lehetőségünk, mint ezt a rendet valahogyan visszaállítani. Szó nincs arról, hogy minden ami modern, az káros lenne! Viszont az is igaz, hogy a valamikori tudás nagy része és vele együtt a növényi és állati fajták egy jelentős hányada sajnos már elveszett. A megmaradt morzsákból azonban a régi rend szellemisége; a szellemiségből egy régi- új rend bizonyosan felépíthető.
Élnek ma is nagy formátumú polihisztorok, akik fáradhatatlanul dolgoznak ennek a rendetlen, elvtelen világnak a rendbetételén- és szerencsére bőségesen elérhetőek a régi szellemiség tudorainak művei is.
Rájuk támaszkodunk, mikor keressük saját utunkat, tapossuk a jövő régi- új ösvényeit.
Ez a mi hitvallásunk, életfilozófiánk…